2013. október 13.

Grízfelfújt málnakrémmel

Hozzávalók:
  • 7 dl tej
  • 8 evőkanál búzadara
  • 3 tojás
  • 4 evőkanál kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 50 g olvasztott vaj
  • fél citrom reszelt héja
  • csipetnyi sütőpor
  • mandulaaroma (elhagyható)
  • málnaszörp
  • cukor ízlés szerint
  • burgonyakeményítő
A tejet óvatosan forraljuk fel majd adjuk hozzá a búzadarát és főzzük 5-10 percig amíg sűrű tejbegrízt nem kapunk. Ha kész, tegyük félre kicsit hűlni. A tojásokat válasszuk szét. A sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral verjük fel a fehérjét pedig csak magába kemény habbá. A sárgáját óvatosan forgassuk bele a grízbe majd adjuk hozzá a reszelt citrom héjat is. Ezután forgassuk bele adagonként a tojásfehérjét is és jól dolgozzuk össze. A legvégén mehet bele a sütőpor. Mehet bele több is mint egy csipet, ez fogja megemelni a tortát. Egy piteformát vajazzunk ki és öntsük bele a grízes keveréket majd előmelegített sütőben 30 percig süssük 150-170 fokon. Figyeljük mert ha pirul a teteje akkor lassan elkészül. :)

















A szószt készítsük el amíg sül a torta. Én házi málnaszörpöt használtam. Adtam hozzá édesítőt és egy kis burgonyakeményítőt amivel besűrítettem picit. Bármilyen sűrítési módszert alkalmazhatsz. Ezzel a szósszal kentem meg a szeleteket amiket pedig egymásra építve tálaltam néhány fagyasztott málnaszemmel. :)



Ír póréhagymaleves bacon csipsszel, sajtos pirítóssal

Hozzávalók:
  • 2 szál póréhagyma
  • olívaolaj
  • 2 dl tejszín
  • bors
  • szerecsendió
  • 2 dl zöldségalaplé (2 db húsleves alaplé kocka)
  • néhány szelet bacon, barna kenyér és sajt a tálaláshoz
A hagymát az olívaolajon picit megpirítjuk majd felöntjük 1 liter vízzel és beletesszük az ízesítő kockákat vagy ha húslevest használunk akkor elég víz helyett azzal felönteni. Sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a szerecsendiót is. Forraljuk fel majd öntsük bele a tejszínt amivel szintén egyszer összeforraljuk. Tegyük félre amíg rápirítunk a baconre. Amíg pirul a bacon reszeljünk sajtot, szórjuk meg vele a kenyeret és pirítsuk meg sütőben. Tálaláskor a levesbe bele dobáljuk a bacon csipszet és mellé tálaljuk a pirítóst is.

Jó étvágyat! :)

Tarte Tatin


A Tarte Tatin (ejtsd: tár táten) egy Francia, felfordított, karamellizált almatorta különlegesség. Amennyire egyszerű, annyira fantasztikus.

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál porcukor
  •  csipet só
  • 50 dkg alma
  • 10 dkg kristálycukor
  • csipet fahéj
A lisztet, a porcukrot, a csipet sót és a tojást az olvasztott 10 dkg vajjal gyúrjuk tésztává. Ha szükséges adjunk hozzá annyi vizet amennyit felvesz de a lényeg, hogy egy ragadás mentes szép, könnyed tésztát kapjunk. Gyúrjunk belőle egy nagy golyót és csomagoljuk fóliába majd tegyük be a hűtőbe minimum 30 percre pihenni.
Vegyünk elő egy olyan edényt amiben elkészíthetjük a karamellt. A cukrot, 1 evőkanál vízzel olvasszuk fel majd adjuk hozzá a másik 10 dkg vajat és egy csipet sót is. Addig melegítsük amíg közepesen barna karamellt nem kapunk, majd adjuk hozzá a fahéjat is ízlés szerint. Pucoljuk meg az almát és szeleteljük fel. Vegyünk elő egy olyan tálat ami kör alakú de nem tortaforma!!! Például egy kör alakú jénai vagy egy magasabb falú pitetál is tökéletes. A tortaforma azért nem jó mert az érintkező oldalaknál apró rések vannak és a karamell ki fog folyni belőle a sütőbe...onnan pedig rémálom felkapargatni. :S
Öntsük bele a karamellt az edénybe amibe majd sütni is fogjuk ezután fektessük le az alma szeleteket. Célszerű a legszebb elrendezésben lefektetni az almákat mert ez lesz a torta teteje. Ha megvagyunk akkor vegyük elő a tésztát a hűtőből és nyújtsuk rá az almák tetejére.

Tipp: Én ezt úgy csináltam, hogy mielőtt beleöntöttem a karamellt a tálba, előtte kinyújtottam a tésztát, rátettem a tálat és körbevágtam. Így tökéletesen fog illeszkedni méretben is a tálhoz.

Előmelegített sütőben süssük 180-200 fokon 30 percig. Ha a tészta szépen pirul, a karamell pedig bugyog az oldalán körbe-körbe akkor már jó is és kivehetjük. Pihentessük 10 percig mielőtt felfordítanánk. Ennek az a lényege, hogy a 10 percben is hűl annyira a karamell amit nem vett fel se a tészta se az alma, hogy amikor felfordítjuk akkor nem fog folyni belőle.. Minimális csepegés lehetséges de az nem számít. :)

Az eredmény feledhetetlen! :)





2013. október 11.

Tonhalkrémes melegszendvics

Hozzávalók:
  • 1 doboz olajos tonhal konzerv
  • 2 evőkanál tejföl
  • kisebb csokor friss petrezselyem
  • 1 marék kukorica (konzerves)
  • 1 marék apróra szeletelt piros kaliforniai paprika
  • paradicsom
  • bors
  • bagett
Keverjük ki a krémet a hozzávalókból, sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint. Vágjuk hosszában félbe a bagettet és vajazzuk meg vékonyan. Kenjünk rá jó vastagon a tonhalas krémből, tegyük rá a paradicsom karikákat és előmelegített sütőben hirtelen süssük meg kb. 15 percig 200 fokon.
A vajtól nem fog megkeményedni de minél frissebb és puhább a bagett annál puhább marad a szendvics is.



2013. október 8.

Menta tea

Tudtad!?

A menta tea gyönyörű látvány egy üvegkancsóban, és nagyon finom. Koffeintartalma nincs, ennek ellenére kellemesen felfrissíti az embert.
A menta tea erősíti az idegrendszert és rendbe hozza a gyomorműködést. Tisztító és izzasztó hatása révén elősegíti a szervezet megtisztulását. Zsírégető hatásáról is közismert.




Én balkon ládákba ültettem ki tavaly tavasszal egy tő mentát, azóta már teljesen elbokrosodott. Nem szeretném, hogy a téli hidegben csak kárba menjen ezért elkezdtem "szüretelni" azokat a hajtásokat amiken már virágot is találtam. Levagdostam, csokorba kötöttem és lelógatva szárítottam 1-2 hétig. Papírzacskóban tárolom azóta és amikor kedvünk szottyan előveszünk 1-2 tövet és teát készítünk belőle.


Elkészítés (1 liter teához)
  • 1-2 tő szárított menta
  • 1 liter forró víz
Nos több fajta verzió létezik. Nekem a legegyszerűbb amikor a hajtásokat csak beledobálom a kancsóba és forró vízzel leforrázom majd hagyom állni 15 percet lefedve. Nem szoktam kivenni a hajtást később sem, addig benne hagyom amíg tart a tea. Ízesítsd mézzel. :)

Egészséges, finom, mi kell még!? :)





Juhtúrós-sajtos muffin bacon köntösben

Hozzávalók:
  • 300 g liszt
  • 125 g juhtúró
  • 2 tojás
  • 1 dl olívaolaj
  • 2 dl natúr joghurt
  • bors
  • 1 csokor kapor
  • sajt a tetejére
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 kisebb csomag bacon szalonna
A lisztet tegyük egy tálba és adjuk hozzá a sütőport. Vegyünk elő egy másik edényt amiben felverjük a tojást a joghurttal és az olajjal. Adjuk hozzá a juhtúrót és kézi habverővel keverjük szép egyenletesre. Adjuk hozzá a sütőporos lisztet és addig kevergessük amíg csomó mentes nem lesz. Sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá az aprított kaprot is. Vegyük elő a muffin sütőnket és olajozzuk be körbe-körbe majd vágjuk félbe a bacon szeleteket és béleljük ki velük a formát. 1-1 evőkanállal tegyünk mindegyik lyukacskába a tésztából majd előmelegített sütőben süssük 20-30 percet 180 fokon. 


2013. október 4.

Marcipános gofri vaníliás tejszínhabbal

Hozzávalók:
  • 10 dkg marcipán
  • 15 dkg vaj
  • 7 dkg cukor
  • 4 tojás
  • 25 dkg liszt
  • 2 dl tej
  • 1,5 tk sütőpor
  • 2 dl habtejszín
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 tk vaníliaaroma
A finomra reszelt marcipánt összekeverjük a vajjal, a cukorral és egy csipet sóval majd habverővel krémesre keverjük. Egyenként beledolgozzuk a tojásokat. A lisztet összekeverjük a sütőporral és adagonként belekeverjük a tojásos keverékbe. A legvégén belekeverjük a tejet is.
Felmelegítjük a gofri sütőt de kenjük be a felületét egy kis olajjal is. Süssük ki a gofrikat. Közben készítsük el a habot úgy, hogy habverővel keményre verjük a vaníliás cukorral és az aromával. Halmozzunk habot a gofri tetejére és már fogyaszthatjuk is.

Feldobhatjuk egy kis narancsdzsemmel is, én a marcipános narancskrémet választottam hozzá.

Darázsfészek

Hozzávalók:

  • 400 g liszt
  • 2 tojássárgája
  • 1 csomag élesztő
  • 40 g vaj
  • 40 g cukor
  • 2,5 dl langyos tej
  • csipet só
Töltelékhez:
  • 140 g cukor
  • 150 g vaj
  • 1 dl tej
  • 2 csomag vaníliás cukor


Az élesztőt morzsoljuk össze és tegyük egy öblösebb bögrébe egy csipet cukorral. Langyos tejet öntsük rá kb. 1 decit és keverjük szépen össze majd tegyük meleg helyre. 10-15 perc alatt fel kell, hogy fusson.
A lisztet mérjük ki, adjuk hozzá a tojást, a vajat, a cukrot és a csipet sót majd a felfutott élesztőt is. Gyúrjuk szépen össze és adjunk hozzá annyi tejet amennyit felvesz a tészta, ez kb. 2-2,5 dl lesz. Miután szépen meggyúrtuk a tésztát, takarjuk le a tálat és tegyük meleg helyre pihenni kb. 30-40 percet. Picit meg fog emelkedni a tésztánk. Gyúródeszkára fordítsuk ki miután letelt az idő és nyújtsuk ki körülbelül 1/2 centisre. A 150 g vajat keverjük ki a 140 g cukorral és ezzel a töltelékkel kenjük meg a tésztát majd a hosszabb felétől kezdve kezdjük el betekerni. Egy hosszú kukacot fogunk kapni amit aztán 2 centis vastagságúra szeletelünk. Ezeket a szeleteket fektessük tepsire és hagyjuk szintén pihenni 20-30 percet, most is meg fognak nőni a szeletek. :)
Melegítsük elő a sütőt és 160 fokon süssük, 20 perc eltelte után amikor már pirul a tetejük meg kell locsolnunk a vaníliás-cukros tejjel. (1 dl tejbe keverjük bele a 2 csomag vaníliás cukrot) Még hagyjuk bent 10 percig aztán ki is vehetjük.
Nagyon finom és nagyon egyszerű...



Körtés-diós brownie

Hozzávalók:
  • 3 érett körte
  • 20 dkg vaj
  • 100 dkg étcsokoládé
  • 100 dkg dió
  • 15 dkg liszt
  • 30 dkg cukor
  • 10 dkg kakaópor
  • 3 tk sütőpor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 6 tojás
  • 2 dl joghurt
  • porcukor a szóráshoz
Egy tálba öntsük bele a lisztet, a cukrot, a kakaóport, a sütőport és a vaníliás cukrot. Verjük fel a tojásokat habosra a vajjal és ebbe forgassuk bele a lisztes keveréket. Aprítsuk fel kicsi darabkákra a csokit és a diót, a körtét hámozzuk meg és aprítsuk fel. Adjuk hozzá a keverékhez. A legvégén öntsük bele a joghurtot és keverjük csomómentesre. 180 fokra előmelegített sütőbe tegyük sülni egy előre kivajazott, kilisztezett tepsiben.
Fél óra sütés után el is készül a remekmű. :) 


Sonkával sült amerikai palacsinta saláta halommal

Hozzávalók:
  • kb. 15 szelet sonka (nem száraz, a szaftosabb fajta) v. angol szalonna
  • 1 csomag saláta mix
  • 20 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1/2 teáskanál só
  • 3 dl tej
  • 1 db tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj
A lisztet, a sütőporral, a sóval, a tejjel és az olvasztott vajjal kikeverem majd ráütöm a tojást és azzal is csomómentesre keverem. Egy palacsintasütőt előveszünk és megkenjünk olajjal majd hagyjuk felmelegedni a tűzhelyen. Ha már sistereg tegyük rá a sonkát vagy az angol szalonnát és erre kanalazzunk a tésztából. Én vettem mini tükörtojás sütőt aminek kb. tenyérnyi nagyságú a felülete és ebbe a sütőbe tettem egy kisebb merőkanállal a tésztából. Süsd meg mindkét oldalát majd tedd a tányérra és így tovább a többi palacsintát. Helyezz annyit egymásra amennyi beléd fér és a tetejére halmozd a salátát is. Én készítettem tartármártást is, hogy ne legyen túl száraz. Megkentem a palacsinták tetejét és így építettem egymásra őket. 

Tartármártás:
  • 2 dl tejföl
  • 2-3 evőkanál majonéz
  • csipet só
  • csipet cukor
  • bors
  • néhány csepp citromlé
Rétegek...


Sonkás amerikai palacsinta "hambi"

2013. október 3.

Tortellini alla Panna

Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 4 tojás
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg darált hús
  • 4 dl tej
  • bors
  • 10 dkg sonka
  • 1 marék bazsalikom
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 dl tejszín
  • parmezán
A lisztet a 3 tojást és a 2 evőkanál olívaolajat összekeverjük majd adunk hozzá még 2 evőkanál vizet, pici sót és tésztát gyúrunk belőle. Betesszük a hűtőbe 30 percre pihenni amíg elkészítjük a tölteléket is.  A darált húst összekeverjük az apróra kockázott hagymával és fokhagymával, sózzuk, borsozzuk és beleütjük a tojást is. Állni hagyjuk amíg kinyújtjuk a tésztát. 30 perc elteltével kivesszük a tésztát és lisztezett nyújtódeszkán nagyon vékonyra nyújtjuk. (Kb. 2-3 mm) Kis kockákat vágunk amikbe aztán beletöltjük a húst. A kockákat én kb. 5x5 cm-re vágtam és 1 púpozott teáskanálnyi húst töltöttem beléjük. A csomagolást rád bízom. Én a csúcsokat illesztettem össze és kicsit megvizeztem azokat a részeket amiket összetapasztottam. Forrásban lévő vízbe főzzük ki kb. 15 perc alatt majd szedjük tányérokba és öntsük nyakon a szósszal, szórjuk meg parmezánnal.

A szósz.... :)
Olívaolajon pirítsunk meg 1 gerezd zúzott fokhagymát, szeleteljük fel a sonkát és ezt is adjuk az olajhoz. Pirítsuk kicsit aztán öntsük le a tejszínnel. Sózzuk, borsozzuk és dobáljuk bele az aprított bazsalikomot. Ha szükséges liszttel sűrítsük be a szószt.




2013. október 2.

Csirkehúsleves

Hozzávalók:
  • 1 csomag csirkehúsleves mix (szárny, comb, nyak, zuza...stb.)
  • 6 db répa
  • 3 db fehér répa
  • 1 db zellergumó
  • 2 kisebb karalábé
  • 1 db krumpli
  • 2-3 fej gomba
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • egész bors
  • kurkuma
  • chili
  • köménymag egészben
Minden húsleveshez ezek a hozzávalók szükségesek, a húst nyugodtan változtasd meg. Pulykából, tyúkból is isteni de a marha is közismert. :) Minél több húst használsz, annál finomabb lesz a leves.
Engedjük félig vízzel a fazekat és tegyük bele a húst. Főzzük kb. 15 percig amíg el kezd forrni és kanalazzuk le róla a habot. Vegyük kisebb fokozatra (nálam 1-es, 2-es) és lassú tűzön csak gyöngyözzön tovább de semmiképpen ne forrjon mert akkor csúnya zavaros lesz. A zöldségeket pucoljuk meg és adjuk a leveshez őket. A hagymát, a fokhagymát, a krumplit és a gombát egészben adjuk hozzá. A zellergumót és a karalábét negyedeljük fel és úgy tegyük a levesbe a répákat pedig ízlés szerint vágjuk fel. Kb. 1 órán át főzzük amíg megpuhulnak a zöldségek. Adjunk hozzá sót, borsot (egészben) és a köménymagot is. Szoktam még beletenni chilit is, hogy még intenzívebb legyen. A petrezselymet beleteheted úgy ahogy van vagy használj "fűszer-tojást" (Olyasmi mint a tea-tojás csak nagyobb.) hozzá. A kurkumát csak azért teszem bele mert attól szép sárga lesz a színe. Nem kell túlzásba vinni, éppen csak egy picit szórjunk bele. Ha nagyon elfőtt a víz azt pótoljuk még. Ha nem lenne elég intenzív az íze javítsd fel egy kis ételízesítővel vagy leveskockával de ha ezeket az alapanyagokat mind felhasználod akkor nem lesz rá szükséged. :)
Törekedjünk a természetességre. :P
Tálaláskor én mindig átszűröm a levest, nem jó ha ráharapsz egy szem borsra. Most nem bors mártást készítettünk. :)


Töltött padlizsán

Hozzávalók:
  • 2 db kisebb padlizsán
  • 1 marék rizs
  • 1 fej vörös hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 db kaliforniai paprika
  • 4 db koktél paparadicsom
  • 250 g darált hús
  • bors
  • olívaolaj
  • 2 dl joghurt
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • reszelt sajt
Vágjuk fel hosszában a padlizsánt és kanalazzuk ki a belsejét. Próbáljuk meg egyben kiszedni mert szükségünk lesz rá a töltelékben és nem hátrány ha esztétikailag is jól néz ki. :)
Tegyük félre a padlizsánhajókat amíg elkészítjük a tölteléket is. A rizst tegyük fel a hagyományos módon főni. A hagymát olívaolajon pirítsuk meg majd adjunk hozzá a darált húst. Kockázzuk fel a kikanalazott padlizsánt és adjuk a húshoz. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a fokhagymát is. Aprítsuk fel a kaliforniai paprikát,a paradicsomot és jól pirítsuk meg. Öntsük nyakon a joghurttal és forraljuk össze. Ha elkészült a rizs adjunk hozzá egy csapott evőkanál pirospaprikát is és forgassuk bele a húsba. Keverjük jól össze és ezt a keveréket használjuk fel a töltésre. Jól pakoljuk meg a padlizsánt majd tegyük be 180 fokos sütőbe 30 percig sülni. Én letakartam alufóliával, hogy ne száradjon ki. Ha letelt a fél óra szórjuk meg reszelt sajttal a tetejét és dugjuk vissza a sütőbe 200 fokra még 10 percig.
Mivel a töltelék a joghurttól elég szaftos így nem igényel más köretet esetleg szószt.


Töltött, sült alma vaníliás borsodóval

Hozzávalók:
  • 4 db alma
  • méz
  • fahéj
  • 1 marék durvára tört dió
  • 2 dl fehér bor
  • 2 tojás sárgája
  • 3 evőkanál burgonyakeményítő
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 dl tej
  • 1 evőkanál vaj
Kezdjük az almával. Pucoljuk meg és csumázzuk ki úgy, hogy csak a belsejében legyen egy üreg. Van ehhez kifejezetten "alma-magháztalanító" eszköz is. :)
A durvára tört dióra kanalazzunk 2 evőkanál mézet, fahéjjal szórjuk meg és keverjük jól össze. Töltsük az almákba (nem baj ha nem tölti meg csurig mert ide kanalazzuk majd a sodót is) majd tegyük egy alufóliával kibélelt tepsire de akkora alufóliát tépjünk, hogy teljesen körbe tudjuk csomagolni az almákat. Én öntöttem alájuk fél dl bort is, hogy abban párolódjanak és 1 zacskó vaníliás cukrot is rájuk szórtam.
150-180 fokon süssük őket 30 percig majd még 5 percet 220 fokon de akkor már nyissuk ki a csomagot és a tetejüket pirítsuk meg. Amíg az almák sülnek elkészíthetjük a sodót.
Gőz felett készítsük mert a tojás kényes. Az 1 evőkanál vajat olvasszuk fel gőz felett és adjuk hozzá az 1 csomag vaníliás cukrot. Adjuk hozzá a tojás sárgáját és kézi habverővel kevergessük. Adjuk hozzá a tejet is majd mehet bele még egy kis cukor ízlés szerint (nálam nyírfacukor). Én ilyenkor szoktam hozzáadni még a burgonyakeményítőt is. Amikor már sűrűsödik adjuk hozzá a maradék bort vagy még többet...ki hogyan szereti. :) Ha szükséges szűrjük át szűrőn is a lényeg, hogy ne legyen csomós.
Ha elkészültek az almácskák, tegyük őket tányérra és az üregbe kanalazzuk a sodót úgy, hogy kibugyogjon a tetején. Díszítsük egy fél dióval...
Isteni finomság hűvös, őszi estéken. :)


Fűszeres túróval töltött paprika

Hozzávalók:
  • 250 g túró
  • 2 dl tejföl
  • csipet pirospaprika
  • 1 csokor kapor
  • kisebb fej lila hagyma apróra kockázva
  • bors
  • csipet cukor
  • 1 csokor petrezselyem
  • néhány szelet bacon
  • 4 db paprika
A túrót keverjük össze a hagymával, a kaporral, a petrezselyemmel. Sózzuk, borsozzuk adjuk hozzá a csipet cukrot a tejfölt és a pirospaprikát is. A paprikát vágjuk ketté hosszában, csumázzuk ki majd töltsük meg a fűszeres túróval. Én a szárát csupán csak a látvány miatt hagytam meg. Tekerjük körbe 1-1 szelet baconnel majd 180 fokon süssük kb. 20 percig. Figyeljünk rá oda, hogy a túró ne száradjon ki. Tehetünk rá alufóliát is de akkor a végén anélkül is pirítsuk még néhány percet.