2014. április 14.

Smarties torta

Krémhez:
500 g mascarpone
2 tábla fehér csoki
1 evőkanál rum
(Ha nem elég édes 2 csomag vaníliás cukor)

A két tábla csokit gőz fölött felolvasztjuk majd belekeverjük a mascarponét és hozzáadjuk a rumot is, hűvös helyen hagyjuk megdermedni. Ha nem elég édes valakinek akkor még amíg langyos keverje bele a vaníliás cukrot, hogy fel tudjon olvadni. Rumot én azért tettem bele, hogy kicsit elvegye a mascarpone sajtos ízét de elhagyható.

Piskótához:
12 db tojás
12 evőkanál cukor
12 evőkanál liszt
1 teáskanál sütőpor
1 csomag vaníliás pudingpor

A tojásokat szét kell választani, a fehérjét kemény habbá verjük majd beletesszük a 6 evőkanál cukrot amivel szintén addig verjük míg fel nem olvad benne a cukor de keménynek kell maradnia. Felverjük a tojásokat is szintén 6 evőkanál cukorral fehéredésig (fehér nem lessz nyilván de minél világosabb annál jobb). Fakanállal óvatosan összekeverjük a fehérjét a sárgájával, beletesszük a 12 evőkanál lisztet, a sütőport és a pudingport is hozzászórjuk. Pudingpor alapesetben nem kell bele de azért tettem hozzá, hogy rugalmasabb legyen a torta és ne törjön, bejött! J Ketté osztjuk mert két részletben sütjük meg félkör alakú formában. Előmelegített sütőben, kivajazott, lisztezett formában, kb. 20-30 percig, 150 fokon. Ha túlságosan pirulna a teteje akkor tekerjük lejjebb a sütőt.
Ha megvan az első fél, megvárjuk amíg kihűl aztán kikanalazzuk a belsejét és beleszórjuk a cukrokat. (Nekem 6 doboz Smarties és 2 csomag m&m kellett hozzá.)
Körbe megkenjük az első fél torta szélét majd ha kisült és ki is hűlt a másik fél akkor ráborítjuk és bekenjük az egészet a krémmel. Én a másik felet ami a tetejére került is félbevágtam és megkentem krémmel, hogy ne legyen annyira száraz a torta.

Végül jöhet a díszítés!


2013. október 13.

Grízfelfújt málnakrémmel

Hozzávalók:
  • 7 dl tej
  • 8 evőkanál búzadara
  • 3 tojás
  • 4 evőkanál kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 50 g olvasztott vaj
  • fél citrom reszelt héja
  • csipetnyi sütőpor
  • mandulaaroma (elhagyható)
  • málnaszörp
  • cukor ízlés szerint
  • burgonyakeményítő
A tejet óvatosan forraljuk fel majd adjuk hozzá a búzadarát és főzzük 5-10 percig amíg sűrű tejbegrízt nem kapunk. Ha kész, tegyük félre kicsit hűlni. A tojásokat válasszuk szét. A sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral verjük fel a fehérjét pedig csak magába kemény habbá. A sárgáját óvatosan forgassuk bele a grízbe majd adjuk hozzá a reszelt citrom héjat is. Ezután forgassuk bele adagonként a tojásfehérjét is és jól dolgozzuk össze. A legvégén mehet bele a sütőpor. Mehet bele több is mint egy csipet, ez fogja megemelni a tortát. Egy piteformát vajazzunk ki és öntsük bele a grízes keveréket majd előmelegített sütőben 30 percig süssük 150-170 fokon. Figyeljük mert ha pirul a teteje akkor lassan elkészül. :)

















A szószt készítsük el amíg sül a torta. Én házi málnaszörpöt használtam. Adtam hozzá édesítőt és egy kis burgonyakeményítőt amivel besűrítettem picit. Bármilyen sűrítési módszert alkalmazhatsz. Ezzel a szósszal kentem meg a szeleteket amiket pedig egymásra építve tálaltam néhány fagyasztott málnaszemmel. :)



Ír póréhagymaleves bacon csipsszel, sajtos pirítóssal

Hozzávalók:
  • 2 szál póréhagyma
  • olívaolaj
  • 2 dl tejszín
  • bors
  • szerecsendió
  • 2 dl zöldségalaplé (2 db húsleves alaplé kocka)
  • néhány szelet bacon, barna kenyér és sajt a tálaláshoz
A hagymát az olívaolajon picit megpirítjuk majd felöntjük 1 liter vízzel és beletesszük az ízesítő kockákat vagy ha húslevest használunk akkor elég víz helyett azzal felönteni. Sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a szerecsendiót is. Forraljuk fel majd öntsük bele a tejszínt amivel szintén egyszer összeforraljuk. Tegyük félre amíg rápirítunk a baconre. Amíg pirul a bacon reszeljünk sajtot, szórjuk meg vele a kenyeret és pirítsuk meg sütőben. Tálaláskor a levesbe bele dobáljuk a bacon csipszet és mellé tálaljuk a pirítóst is.

Jó étvágyat! :)

Tarte Tatin


A Tarte Tatin (ejtsd: tár táten) egy Francia, felfordított, karamellizált almatorta különlegesség. Amennyire egyszerű, annyira fantasztikus.

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál porcukor
  •  csipet só
  • 50 dkg alma
  • 10 dkg kristálycukor
  • csipet fahéj
A lisztet, a porcukrot, a csipet sót és a tojást az olvasztott 10 dkg vajjal gyúrjuk tésztává. Ha szükséges adjunk hozzá annyi vizet amennyit felvesz de a lényeg, hogy egy ragadás mentes szép, könnyed tésztát kapjunk. Gyúrjunk belőle egy nagy golyót és csomagoljuk fóliába majd tegyük be a hűtőbe minimum 30 percre pihenni.
Vegyünk elő egy olyan edényt amiben elkészíthetjük a karamellt. A cukrot, 1 evőkanál vízzel olvasszuk fel majd adjuk hozzá a másik 10 dkg vajat és egy csipet sót is. Addig melegítsük amíg közepesen barna karamellt nem kapunk, majd adjuk hozzá a fahéjat is ízlés szerint. Pucoljuk meg az almát és szeleteljük fel. Vegyünk elő egy olyan tálat ami kör alakú de nem tortaforma!!! Például egy kör alakú jénai vagy egy magasabb falú pitetál is tökéletes. A tortaforma azért nem jó mert az érintkező oldalaknál apró rések vannak és a karamell ki fog folyni belőle a sütőbe...onnan pedig rémálom felkapargatni. :S
Öntsük bele a karamellt az edénybe amibe majd sütni is fogjuk ezután fektessük le az alma szeleteket. Célszerű a legszebb elrendezésben lefektetni az almákat mert ez lesz a torta teteje. Ha megvagyunk akkor vegyük elő a tésztát a hűtőből és nyújtsuk rá az almák tetejére.

Tipp: Én ezt úgy csináltam, hogy mielőtt beleöntöttem a karamellt a tálba, előtte kinyújtottam a tésztát, rátettem a tálat és körbevágtam. Így tökéletesen fog illeszkedni méretben is a tálhoz.

Előmelegített sütőben süssük 180-200 fokon 30 percig. Ha a tészta szépen pirul, a karamell pedig bugyog az oldalán körbe-körbe akkor már jó is és kivehetjük. Pihentessük 10 percig mielőtt felfordítanánk. Ennek az a lényege, hogy a 10 percben is hűl annyira a karamell amit nem vett fel se a tészta se az alma, hogy amikor felfordítjuk akkor nem fog folyni belőle.. Minimális csepegés lehetséges de az nem számít. :)

Az eredmény feledhetetlen! :)





2013. október 11.

Tonhalkrémes melegszendvics

Hozzávalók:
  • 1 doboz olajos tonhal konzerv
  • 2 evőkanál tejföl
  • kisebb csokor friss petrezselyem
  • 1 marék kukorica (konzerves)
  • 1 marék apróra szeletelt piros kaliforniai paprika
  • paradicsom
  • bors
  • bagett
Keverjük ki a krémet a hozzávalókból, sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint. Vágjuk hosszában félbe a bagettet és vajazzuk meg vékonyan. Kenjünk rá jó vastagon a tonhalas krémből, tegyük rá a paradicsom karikákat és előmelegített sütőben hirtelen süssük meg kb. 15 percig 200 fokon.
A vajtól nem fog megkeményedni de minél frissebb és puhább a bagett annál puhább marad a szendvics is.



2013. október 8.

Menta tea

Tudtad!?

A menta tea gyönyörű látvány egy üvegkancsóban, és nagyon finom. Koffeintartalma nincs, ennek ellenére kellemesen felfrissíti az embert.
A menta tea erősíti az idegrendszert és rendbe hozza a gyomorműködést. Tisztító és izzasztó hatása révén elősegíti a szervezet megtisztulását. Zsírégető hatásáról is közismert.




Én balkon ládákba ültettem ki tavaly tavasszal egy tő mentát, azóta már teljesen elbokrosodott. Nem szeretném, hogy a téli hidegben csak kárba menjen ezért elkezdtem "szüretelni" azokat a hajtásokat amiken már virágot is találtam. Levagdostam, csokorba kötöttem és lelógatva szárítottam 1-2 hétig. Papírzacskóban tárolom azóta és amikor kedvünk szottyan előveszünk 1-2 tövet és teát készítünk belőle.


Elkészítés (1 liter teához)
  • 1-2 tő szárított menta
  • 1 liter forró víz
Nos több fajta verzió létezik. Nekem a legegyszerűbb amikor a hajtásokat csak beledobálom a kancsóba és forró vízzel leforrázom majd hagyom állni 15 percet lefedve. Nem szoktam kivenni a hajtást később sem, addig benne hagyom amíg tart a tea. Ízesítsd mézzel. :)

Egészséges, finom, mi kell még!? :)





Juhtúrós-sajtos muffin bacon köntösben

Hozzávalók:
  • 300 g liszt
  • 125 g juhtúró
  • 2 tojás
  • 1 dl olívaolaj
  • 2 dl natúr joghurt
  • bors
  • 1 csokor kapor
  • sajt a tetejére
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 kisebb csomag bacon szalonna
A lisztet tegyük egy tálba és adjuk hozzá a sütőport. Vegyünk elő egy másik edényt amiben felverjük a tojást a joghurttal és az olajjal. Adjuk hozzá a juhtúrót és kézi habverővel keverjük szép egyenletesre. Adjuk hozzá a sütőporos lisztet és addig kevergessük amíg csomó mentes nem lesz. Sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá az aprított kaprot is. Vegyük elő a muffin sütőnket és olajozzuk be körbe-körbe majd vágjuk félbe a bacon szeleteket és béleljük ki velük a formát. 1-1 evőkanállal tegyünk mindegyik lyukacskába a tésztából majd előmelegített sütőben süssük 20-30 percet 180 fokon.